Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök

A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon.
Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel.

Hajdú-Antal Zsuzsanna szívszorítóan szép első regénye, amely John Green és Gayle Forman nyomdokain halad, biztosan nem fogja hidegen hagyni egyetlen olvasóját sem.

Kiadó: Ciceró

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 270

❉❉❉

Köszönöm a recenziós példányt a Ciceró kiadónak! 

Hajdú-Antal Zsuzsanna összetörte a szívemet. Két fiatal, végzős gimnazista szerelmét írta le, roppant szívfacsaró, nem hétköznapi módon. 

Nagyon jó volt kicsit visszamenni a gimi falai közé, a kopott, összefirkált padokba beülni, részt venni a bolondos, olykor unalmas órákon, újra érezni a jellegzetes suli illatot és állandóan epekedve vágyakozni az éppen kiszemelt szerelmed után. 

Tényleg egy nagyon szeszélyes, kiszámíthatatlan és gyorsan változó érzelmekkel teli hullámvasútra ülhettünk fel már a könyv elején, végiggurulva az egész történeten. Minden boldog pillanatban már ott volt az a nyomasztó érzés, amely nyomta a lelkedet, figyelmeztetőleg, hogy ne örülj ám annyira. 

Dorka és Matyi osztálytársak. Utolsó évük utolsó osztálykirándulásán kerülnek közelebb egymáshoz,

amiből egy ideig nem is igazán alakul ki semmi. Dorka legjobb barátnője, Vica, állandóan zaklatja régi barátját azzal, hogy mikor kerül már sorra köztük az a bizonyos, nagybetűs első alkalom, a felnőtté válás rögös útjának első lépcsőfoka. Dorka és Matyi lassú egymásra találása szívet melengető, annyira vártam, hogy végre megfogják egymás kezét, végre egymáshoz szorítsák ajkaikat.

A nyomasztó érzés lassanként üti fel csúnya fejét a lapok között, magával hordozva a közelgő rossz változás szelét. A boldogság lassacskán elapad, már csak kapálózunk a könnytengerünk közepén, alig nyújtva kezünket a felszín felé, mivel szinte mi magunk sem akarjuk, hogy a felszínre húzzanak. 

Dorkával teljesen együtt tudtam érezni, szinte eggyé váltunk, éreztem a boldogságát, a fájdalmát és a kínjait. 

Az a baj, spoiler nélkül nem nagyon tudom ecsetelni a történetet, mert ezt nem lehet elmesélni, ezt át kell élni. 

Imádtam a könyv stílusát. Nem a megszokott volt, mégis különleges. Az írónő olyan szépen bánik a szavakkal, a mondatokkal, olyan észrevétlenül szövi az érzelmeket a szavak mögé, ami nyomban átfolyik a bőrünk alá, hogy már csak azt észleled, folyik a könnyed, és nem látod az oldalakat. 

Nálam ritka, hogy egy majdnem 300 oldalas könyvet egy nap alatt elolvasok, de egyszerűen nem bírtam letenni.

Egy problémám van csak vele, az pedig a lezárás... Annyira sok az elvarratlan szál benne, amit még annyira szívesen olvastam volna kibogozva, mert olyan kíváncsi lettem volna arra, hogy ezzel meg azzal mi történik, mi lesz a sorsuk... 

Ennek ellenére nagyon színes könyvet tarthattam a kezemben, tele szép gondolatokkal, sok-sok bölcsességgel és komoly tanulságokkal az életre és a felnőtté válás nehéz útjára felkészítve minket. 

Nagyon tetszett, hogy sok komoly témához nyúltunk hozzá, meg sok életszerű eseményhez, mint például a barátok elvesztése, mert megváltoznak és eldobnak minket maguktól, komoly trauma feldolgozását, a család fontosságát és támogatását, az élet fájdalmas, szinte tabunak számító dolgait is.

Nagyon ajánlom azoknak, akik még hisznek abban, hogy a magyar kortárs írók is képesek ilyen csodálatos történetet létrehozni és életre kelteni,azoknak, akik romantikus lelkűek, akik szeretnék újra átélni a gimis éveket, az érettségi izgalmait és végül, de nem utolsó sorban azoknak, akik szeretik a drámaibb könyveket. Papírzsepit azért készítsetek. :):)

Csillagos értékelés:

Kedvenc idézetek:

"– Tanár úr – vette a szót magához a hangadó szőkeség, Bognár Anita –, igaz, hogy töményeztünk… de csak azért, mert nem tetszett megengedni… le kellett feküdnünk tizenegykor…

– Mondtam én egy szóval is, hogy egymással?! – Ridegh kikelt magából."

*

"Legszívesebben elbújtam volna a kabátjában, mint a gyerekek, akik azt képzelik, ha nem látják a külvilágot, a külvilág se látja őket."

*

"– Majd egyszer rájössz, hogy egy pasi miatt se érdemes bőgni."

*

"Ha nem tudsz elég tiszteletet kivívni, eltaposnak, mint egy férget."

*

"– Szerinted van borostája? Gondolom, csak nő azért… – Reménykedve morzsolgattam a táskám pántját. – Persze, gyerünk,szórakozz rajtam! Csak mert nem értek az ilyenekhez. 

– Hát, de milyenekhez? – visította Vica. – Ha tudom, hogy a szőrök érdekelnek, állatkertbe viszlek, nem kosármeccsre…"